Ágh István:
Halottak napjára (részlet)

Se puskát, se zászlót nem hordtam hónom alatt,
mégis célpont lettem, szívem a sárra szaladt,
ereimben a kín keringett mérgeivel,
ruhám lángolását friss vérem oltotta el.

Szomszédom elesett, szemébe dűlt a kalap.
Puskadurranás volt minden újabb pillanat,
minden ágyúdörgés utolsó óraütés.
Fektemben falevél ragadt rám, kitüntetés.

Korán megmutattad földalatti képemet
halálfélelemtől messze látó képzelet!
De élve maradtam. Talán nem tűnhettem el
éretlenül, ifjúságtól üresen.

(Ágh István Kossuth-díjas költő életének 87. évében átadta lelkét teremtőjének. A Veszprém vármegyei, felsőiszkázi születésű (Nagy László volt a testvére) alkotóra egy 2007-es interjúnkkal búcsúzunk, melyet az 50. oldalon olvashatnak.)

Veér Károly,
főszerkesztő